2010. január 28., csütörtök

Marcsinak a finom munkáiért, és nagyon ügyesen és szépen összeállított alkotásaiért
lelkesedem. Tőle kaptam ezt a "díjat", melyet köszönök!


Akiknek én tovább adom:   Anna, aki szintén nagyon szép, hozzám közel álló hímzéseket kedvel, és mesterien művel, Melida, úgyancsak ezért, és még az ovis blogjáért is, és Évi, aki sokszor megszóllít engem Alkotásaival! 

2010. január 18., hétfő




Nem is gondoltam, hogy ilyen hosszú a mai délután! Már mutattam tavaly augusztusban, amikor kihímeztem, most készre varrtam, kézzel. Gyűrűpárna kész. Most már tényleg elmegyek egy hétre.



Még nem tudom, mi lesz, de muszály volt ezt a mintát elkészítenem. Ez is az antikos füzetkéből való, és nagyon megfogott. Mint ez a Belfast 53, nehezen szakadok el tőle.
Most megint hímzésmentes időszak jön, 2 hét tanfolyam Pesten, csak hálni járok haza.

így kezdődőtt



majd folytatódott


és ilyen lett

2010. január 16., szombat

A zsákocska elkészült. Vagyis még sodorni kell megkötőt hozzá.
Teljes egészében kézzel varrtam, az összeállítás is kézzel, egy különleges technika alapján történt. 
Gondolkodtam béleljem, ne béleljem, végül is az egyszerűbb megoldás mellett maradtam.
A fenti csipke szerű szegély is hímzőtűvel, és perlével készült.
Karácsonyra készítettem egy zsákocskát egy hölgynek, aki a lányának ékszert adott át benne. E is valami hasonlóra alkalmas. Vagy finom cukorkákhoz, esetleg hímzős kincsekhez.


2010. január 14., csütörtök

Újabb megrendelésem lett kész, hardangeres futók, tálaló szekrényre, komódra és egy mini.
És találtam egy szép antik mintás füzetet, múlt század elejéről, azt keztem el mintázgatni.
Rengeteg szépség van benne, nem is tudom eldönteni melyiket kellene elkészíteni!





                                                Bellana Barack, Anchor 5. 1318.








                                          Zweigart Belfast 32 ct. 8, 12 Anchor 1 perle

2010. január 10., vasárnap


Ez a terítő számomra a "Luca széke", még Lackóval voltam terhes, amikor elkezdtem. Lackó most 6 és fél éves. Tegnap este lettem kész, kb 3 órán át vágtam a szélén a cakkokat, egy helyen sikerült a perlét is elvágnom, de szerencsére gyorsan helyre tudtam hozni. Egyszer már az előző blogomon mutattam, most pedig elkészült! Egy norvég futó adta az ihletet, az alapján terveztem, és hímeztem.
Ubelhor vászonra készült, amit kb 8 éve egy salzburi népművészeti boltban vásároltam, 8-as Puppets perlével. Akkoriban még csak hírből ismertem az Anchor és DMC prlét. De itt a Puppets sokkal jobb is, mert jelentősen vsstagabb, szebben fedi az anyagot. Rengeteg öltés, rengetes vagdosás, kihúzás, beszövés végeredménye a kész terítő.


Mátol megvásárolható a Meskán!

2010. január 6., szerda

Ma (is) sütöttem kenyeret, LIMARA  nagyszerű receptje alapján.
Már tegnap előkéstültem, bekevertem dagasztottam, kelesztettem az öreg tésztának valót.
Reggel gyönyörködtem benne. Aztán délután nekiálltam. A megkelt tészta nagyon-nagyon finom selymes tapintású, lágy és rugalmas volt. Gyakran sütök kenyeret, vagy kiflit, zsemlét, de ez egészen más lett. Aztán a kacsasütőben szépen "belenőtt", majd sok figyelem mellett 55 perc alatt készre sült. Hideg vizes kézzel simogattam, majd tátott szájjal figyeltük, milyen szép. Perszetudom, ez még nem a tökéletes, de elsőnek nekem szép. Ha csak egyetlen élelmiszert vihetnék magammal egy lakatlan szigetre, az a kenyér lenne. Gyerek korom óta a legkedvesebb ételem. Ezért ez a csodálat.
Amikor megszegtem, csodás selymes, puha belsőt rejtett. Csak úgy magában elfogyott a fele.
A gyererek ma már megettek egyet, ami tegnap sült, egyszerűen kenyérsütő gépben, de még ezt is nagy élvezettel eszegették. Próbáljátok ki, megéri!


2010. január 2., szombat

Az idei elsők:
a fehér hardangeres futó megrendelésre készült, egy nagy méretű fenyő asztal volt az instrukció.
Remélem, tetszeni fog!  Saját tervezés.
A két picur palóc keresztszemes minta. Nagyon szeretem a népi mintákat, a 2010-es évben
szeretnék minél több népi mintát felhasználni, kicsit megismertetni mind azokkal, akik szeretik a magyar népi díszítőművészet hímzéseit. Hamarosan bővebben írok a palóc hímzés kincsünkről.

 
25 countos Dublin lenvászon, 8 és 12-es Anchor perlé

2010. január 1., péntek

Nagy László
Adjon az Isten

Adjon az Isten
szerencsét,
szerelmet, forró
kemencét,
üres vékámba
gabonát,
árva kezembe
parolát,
lámpámba lángot,
ne kelljen
korán az ágyra hevernem,
kérdésre választ
ő küldjön,
hogy hitem széjjel
ne dűljön,
adjon az Isten
fényeket,
temetők helyett
életet -
nekem a kérés
nagy szégyen,
adjon úgyis, ha
nem kérem.